Individuáció I. - bevezető

Induljunk ki abból az alapfeltevésből, hogy van valamiféle irányultsága, sőt, célja létünknek. A születéstől az elmúlásig életünk egyetlenegy nagy ív mentén szerveződik, melynek felépítését és dinamikáját egymásnak feszülő pólusok határozzák meg.

Undor

arc"Az ilyen idő nagyszerű alkalom arra, hogy az ember magába nézzen: a hideg fénysugár, amit a nap úgy vetít minden teremtményre, mint irgalmatlan ítéletet, szememen keresztül belém hatol; az elszegényítő fény bensőmet megvilágítja.

Alvásparalízis - bevezető

Egy hónapja foglalkoztat az alvásparalízis jelensége. A kocsmázós-kávézós baráti társalgások egyik központi témájaként nagy lelkesedéssel vezettem fel barátaimnak az éber elme alvó testtel való szokatlan társulását. Legnagyobb meglepetésemre több alkalommal is kiderült, hogy beszélgetőpartnerem az alvásparalízis valamilyen formáját megtapasztalta már.

A Harmadik Erő alapelvei

Grow TreeMeggyőződésem, hogy a teljes élet megélésének feltétele az egyénben rejlő készségek kibontakoztatása . A tudatos fejlődés előmozdításához először is hinnünk kell abban, hogy van fejlődés . Másodszor fel kell tudnunk mérni, hogy a magunk számára ez mit jelent. Harmadszor pedig az így nyert tudásnak megfelelően kell berendeznünk életünket.

Káosz zseni nélkül - 2. rész: A döntésképtelenség

ConductorA zűrzavar hátterében végső soron döntésképtelenség húzódik meg. Azért hagyjuk szanaszét dolgainkat, mert nem tudjuk eldönteni, hogy mit tegyünk vele. Pavlina szerint a szétszórt embereknek nincsenek bejáratott szervezési stratégiáik, következésképpen minden egyes döntést csak nehezen tudnak meghozni: nincsen gyakorlatuk annak megállapításában, hogy minek hol a helye.

Báránylét: ez is én vagyok

GrowabrainA kamaszkori édesvízi fanatizmustól a világmegváltós intézményesített jógaiskoláig az eszmei elvhivatottság különböző fokozatait sikerült megtapasztalnom. A csoportos kiválasztottság gyönyörénél erősebb életérzést a mai napig nehezen tudok elképzelni. Hinni az Útban, a Guruban, a kiválasztott ember szavában: nincs több kétely, nincs több egyéni döntés.

Az emlékművész

LagnaninoFranco Magniani 1934-ben született Pontitóban, Firenzétől 40 km-re lévő olasz faluban. 24 éves koráig tartózkodott szülőfalujában, majd hét év világjárás után letelepedett San Franciscóban. Rejtélyes kór támadta meg minek következtében delíriumos állapotba került és  egészségi állapota nagyon leromlott.