Online személyiségzavar

ViharDawkins önző génelméletének megjelenése óta azt gondolhatjuk, hogy génjeink melléktermékeiként működünk, gondolataink pedig a mémek túlélőgépezeteként jelennek meg. Gazdaságtermelő hatásunk a pénz önállósodott létének köszönhető (Mérő, 2007), internetfüggőségünk pedig a szuperkompjúter epifenoménjeként is felfogható.

Ebben a viszonylatban a Felhő digitális létünk túlélőgépezete, következésképpen a Vele való szimbiotikus viszony lényegében (digitális) létkérdéssé válik. Minél erősebb az online identitásunk, annál mélyebb személyiségstruktúrákkal kapcsolódunk a Felhőhöz. Ez egyben annyit is jelent, hogy a Felhőből való kiszakadás lehetősége ontológiai mélységeket érintő kérdés.

Generációs különbségek

Digitális generációkJelentős generációs különbségek tapasztalhatók a Felhőhöz való viszonyulással kapcsolatosan. Az egyik népszerű felosztás szerint az internettel való találkozás időpontja öt csoport mentén szegmentálja társadalmunkat: veteránok, bébi-bumm generáció, X-Y-Z nemzedék. A veteránok idős korban találkoztak először az internettel, számukra a számítógép használat önmagában is kihívás; nehezen tudnak megbirkózni a digitális társadalom kihívásaival. A bébi-bumm generáció tagjai életük derekán találkoztak az internettel. A munkavégzésükbe hellyel-közzel beépült ugyan az internet használata, de nem hozott radikális változást. Az X. generáció tekinthető a hírnöknemzedéknek. Kamasz- és ifjúkorukban találkoztak az internettel, munkavégzésüket alapvetően határozza meg a web, életvitelükben hellyel-közzel van jelen az internet. Jelenleg ők dominálják a munkaerőpiacot. Az Y. generáció tagjai gyermekkorukban találkoztak az internettel, ők jelentik a digitális nemzedék első hullámát. Mostanra kezdenek megjelenni a munkaerőpiacon, komoly kihívást jelentve az X. generáció számára; minőségileg új szintet képvisel a hírnöknemzedékhez képest. A Z. generáció az a nemzedék, mely soha nem élt olyan társadalomban, ahol nem volt internet.
A generációk viszonylatában világosan látszik, hogy míg a veteránok és a bébi-bumm tagjai az internetben elsősorban egy eszközt látnak, egy olyan embertől független közeget, mely segítheti ugyan a munkavégzésüket, de aligha képvisel ennél fontosabb dimenziót. A hírnöknemzedék az identitáskeresés időszakában lépett kapcsolatba az internettel, és ez lényegesen mélyebb kapcsolat létrejöttét tette lehetővé. Az Y. és Z. generáció gyermekkorban, illetve kisgyermekkorban tapasztalta meg a digitális közeget, melynek hatására a személyiségstruktúrák fejlődésével párhuzamosan jöhet létre bennük egy online identitástudat, mely lényegesen mélyebben gyökerezik, mint az előző generációk esetében.

Online személyiségzavar

Popular Personality DisorderTalán eljött az idő, hogy a az internet-függőség mellé felvegyük az online identitászavar egyes formáit. A Felhő megjelenésével az internettel kapcsolatos függőségi zavarok új dimenzióval egészültek ki, melyek a személyiségzavarok kategóriájába sorolhatók. Az Y. és Z. generációk internetfüggőséggel kapcsolatos zavarai nem állnak meg a klasszikus függőségi betegségek szintjén: a személyiséggel kapcsolatos mélyebb struktúrákat érintik. Meggyőződésem, hogy a pszichopatológiával foglalkozó szakemberek néhány éven belül megfogalmazzák az online identitászavar diagnosztikai kategóriáját, és egy évtizeden belül bekerül a DSM-be egy merőben új, internettel kapcsolatos személyiségzavar kórképe.
Összegzésképpen elmondható, hogy a Felhőhöz csatlakozva soha nem látott függőség alakult ki a gép és az ember között. Az összefonódás a klasszikus függőségi viszonyon túl ontológiai mélységeket érint, melynek feltárása és megértése még előttünk álló feladat.

Irodalom

Új hozzászólás

Hozzászólások

True. Az már most tökéletesen látszik, hogy az ember csak egy láncszem a túlélőgépezetek sorában, kérdés, hogy megmarad-e ez a láncszem, vagy összefűződik a következővel (a felhő), esetleg teljesen eltűnik, eltűnünk. Kíváncsi leszek, hogy az emberiség vissza tudja-e venni időben az emberségét, vagy már elindult egy visszafordíthatatlan folyamat, amiben összeolvadunk a felhővel.
Mivel a netokrácia elmélete alapján a következő regnáló réteget a geekek fogják alkotni, utóbbira van nagyobb esély...

Dawkins önző génelméletének megjelenése óta tudjuk, hogy génjeink melléktermékeiként működünk, gondolataink pedig a mémek túlélőgépezeteként jelennek meg.

nem tudjuk - van, aki ebben hisz, vagy ezt gondolja. De ez csupán egy humán konstrukció, még igazán modellnek sem nevezhető azt hiszem. Vagy igen? Akkor adj egy módszert a falszifikálására...

A pszichoanalízis sem falszifikálható, mégis beszélünk róla, és hasznosnak tartjuk. Szeretem Karl Poppert, és nagyon hasznosnak tartom a tudományfilozófiában betöltött szerepét, de nem tudok azonosulni ezzel a tudományos szigorral.

Persze, hogy nem tudjuk, de modellnek kiváló!

Szia!

>hasznosnak tartjuk.

de nem többnek. Nem mondjuk azt, hogy a világ így működik. Ennyi.

Tényleg, milyen erős alternatívák vannak az önző-gén elmélete helyett? (kérdi egy szakértetlen)