Munkaalkoholizmus

Enyhén megint elkapott a gépszíj, pedig azt hittem elég józan vagyok ahhoz, hogy ne lépjem át a határt. A Kedves hanghordozásából jöttem rá, hogy gond lehet. Határidő volt. Megint. Hetente adunk új verziót, úgyhogy minden hét tartogat egy határidőt, mely megcsonkítja a családdal töltött időt.

Na nézzük csak, kiből lesz a munkaalkoholista! Imádom azt, amit csinálok, ez nem vitás. Talán ezért nem tűnik fel, hogy már megint elmúlt hat, és még mindig a pixeleket tologatom. A munka az első, hiszen én vagyok a családban a fő kenyérkereső. Pedig nem. A munka jön-megy, a családnak maradnia kell; tehát a ebben az egyenletben az előbbi a változó, az utóbbi a paraméter.

Szabadidő

Nem tudtam mit kezdeni a szabadidőmmel. Ebből tudtam, hogy baj van. A munkaalkoholizmus legfőbb tünete, hogy kikopik az ember életéből minden, ami nem a szakmájával kapcsolatos. Nincs idő rá. Reggeltől estig dolgozom, azaz fontos ember vagyok. Este „lazítanom” kell, tehát szolgáljon ki a televízió, internet, popcorn, sör. Olyankor mennek rendben a dolgok, amikor az esti altatás után két-három órás etapokban írok, olvasok, beszélgetek. Nem kell a kiszolgálás, mert aktívan pihenek. De ez csak olyankor tud megvalósulni, ha fél hatkor felállok az asztal mellől, kikapcsolom a gépet, és hazarobogok a családhoz. A reggeltől estig munkamorál megöli az embert, aki vagyok, és akivé lehetnék.

Blog mint önreflexiós médium

- Mikor van időd blogolni? – gyakran szegezik nekem a kérdést, én meg a vállamat vonogatom. Ilyenkor arra gondolok, hogy paradox módon éppen a blog hozta ki belőlem a legtöbbet, amit szakmailag elértem az elmúlt három évben. Az a tevékenység, amit sokan időrablónak gondolnak. Hogy miért éppen a blog? Mert tökéletes médium arra, hogy önreflexióimat szervezett módon kiírjam magamból. Tulajdonképpen nem a blogon, hanem a személyes és szakmai létemre való rendszeres fókuszáláson van a lényeg.

Interjú a munkaalkoholistával

Nagyon tetszik Dennis Genpo Merzel Big Mind Process technikája. A pszichoanalitikus beütésű, buddhista technika lényege, hogy tudatosítod az énjeid oly módon, hogy megszólítod a benned lévő Szkeptikust, Védelmezőt, Felügyelőt, Rettegőt, Haragvót, Stabilizálót, Rombólót, Ártatlan Gyereket, egyszóval minden olyan jellemzőt, mellyel nap mint nap azonosulsz. A lista végére érdemes felvenni a Munkaalkoholistát is, korunk nagy domináját. -Kivel beszélek? -A munkaalkoholistával. -Mi a feladatod? -Hogy dolgozzak. -Mi a célod? -Hogy feladatokat generáljak magamnak. -Mitől félsz? -Hogy nem lesz mit tennem. -Kivel vagy jó viszonyban? -A Felügyelővel. Időt ad nekem. -Hogy érzed magad? -Mostanában nagyon jól. Sokan segítik a munkámat. -Kiért harcolsz? -A Védelmezőért. Ő segít, ha időt akarnak elvonni tőlem. -Ki van ellened? -Az Ártatlan Gyermek. Ő nem érti az időt.

Új hozzászólás

Hozzászólások

Hááát, ez nagyon betalált.

Az elmúlt hetekben, sőt most már hónapokban hasonló "tüneteket" produkálok. Gyakran érzem, hogy "elrohanok" az élet mellett, és egyedül a család az aki vissza-vissza ránt, de egyre inkább hiányzik valami, amiről már én magam sem tudom, hogy mi az. Meg kellene találnom a "személyes történetemet"...

Munkaholizmus vagy munkaalkoholizmus? ;)

Szia!
Nekem is tetszik a Big Mind eljárás, legalábbis az alapján, amit eddig olvastam, láttam róla. Érdekes 'ötvözete' a nyugati pszichoanalízisnek és a buddhista zennek. Úgy látszik, igyekszenek bemutatni több országban is, jövő márciusban lesz egy workshop nálunk is. Márc. 25-ápr. 13-ig tart a 'turnéjuk' vele, Budapestre, Bukarestbe, Zágrábba jönnek/ mennek.
Ennyi publikus egyelőre a budapesti részről: http://mokushozen.hu/home/content/blogcategory/14/55/lang,hungarian/ a Big Mind 2009 címszó alatt. Az egyik szervezője a Mokusho Zen Ház.

Kellemes ünnepeket! :-)

hespera, nagyon köszönöm, hogy felhívtad a figyelmünket az eseményre! Rólad mit érdemes tudni? Közelebbi kapcsolatban állsz a Zennel?
Üdv, kulcsi.

Nincs mit. :-)

Nem tudom, h közelebbi kapcsolatban állok-e, bár most épp ülök :-), és a gyakorlás során is ülünk :-). A Mokusho Zen Házban gyakorlok zazent, úgy érzem, egy hiteles utat/ hagyományvonalat követnek/ünk.

ez jól hangzik... örülnék, ha többet megtudhatnék arról, amit csináltok. Erről a vonulatról van szó? -> http://mokushozen.hu

Igen, Dógen, Kodo Sawaki, Deshimaru mester vonalát követő iskola. Deshimaru hozta a tanítást nyugatra, Franciaországba, volt egy magyar tanítványa is, Zeisler István, de Magyarországra egy másik tanítványa, Yvon Myoken Bec mester hozta a tanítást. Mindennapos gyakorlás van (reggel és este) van Pesten a Taisenji templomban (Debrecenben is van egy gyakorlóhely).
Nehéz a gyakorlásról írni, mert inkább tapasztalni kell. Végül is egy tartás van a középpontjában, a "felébredés tartása", ha ezt felveszi az ember, egy egyensúlyi helyzetbe kerül a teste, se nem túl laza, se nem túl feszes, lehetőséget ad a tudatnak, h visszatérjen a normális, eredeti/ természetes állapotába, segíthet "Megérteni saját magunkat, mélyen megismerni magunkat, rátalálni igazi énünkre." http://mokushozen.hu/home/content/view/25/40/lang,hungarian/ . Fontos, hogy őszinte, cél nélküli legyen a gyakorlás.
Itt egy kisvideó a tartásról Deshimaru mesterrel: http://www.youtube.com/watch?v=wAjPNlNjJQk . Mindig 'elámulok' az energikusságán :-).
Van egy szociális aktivitással kapcsolatos szerveződő közösség is: http://peacemakers.uw.hu/
A zen és a pszichoanalízis kapcsolatáról is írtak könyvet: D. T. Suzuki-Fromm: Zen buddhizmus és pszichoanalízis.
Genpo Roshi, a Big Mind megalkotója Shunryu Suzuki Roshi soto zen mester vonalát követi, Suzuki Roshi kb. olyan volt Amerikában, mint nyugaton Deshimaru.

Hm, nem is, Genpo Roshi tanítója Taizan Maezumi Roshi volt, Los Angelesben alapított először gyakorlóhelyet szintén soto zen vonalon. Shunryu Suzuki Roshi Zentatsu Baker Roshi tanítója volt, ő San Francisco-ban alapított Zen Centert :-).

Épp pár órája jutottam arra a következtetésre az újévi fogadalmak kapcsán, hogy többet kell publikálnom.
Tavaly abbahagytam a blogolást, mondván több időm lesz fejlesztésre, de kevesebb dolog született így mint ha maradt volna.
Szóval a blogolás mindenképp jobb mint a hallgatás.
A munkaholizmus valós oka lehet az alacsony bér is.

mely blogról van szó?

Sziasztok!
Itt olvasható a 2009. március 27 – április 11.-ig tartó Big Mind turnéra-melynek egyik állomása Budapest-való felhívás:
http://mokushozen.hu/home/index.php

Részletesebben a weboldalán:
http://www.bigmind.hu/

Elég gyakran megesik az olyan emberekkel, akik szeretik a munkájukat, hogy a családjuktól veszik el az időt a pénzkeresettel szemben.
Pár családi harc után szerintem mindenki rá fog jönni az idő helyes és kompromisszumokkal teli beosztására. :)
Ha esetleg mégse, akkor nem kívánom senkinek, de egyszer arra fog ébredni, hogy család nélkül maradt és elég magányos lesz.