Spirituális lecke minden? Aligha...

Megszoktuk, hogy intézményesített keretek között tanulunk, fejlődünk, haladunk. Nincs ez másképpen a spiritualitás terén sem: szükségünk van mentorra, útmutatóra, mesterre, hogy irányított módon haladjunk a szellemi úton. A guru hiánycikk, úgyhogy gombamód sokasodnak akvázi-spirituális képzések intézményesített formái. Többnyire kiválasztottaknak, többnyire elit módon. Mert mindenki fejlődik: ha kell, ha nem.

A kvázi-spirituális iskolák rangsorolása

Stephanie Pui-Mun Law - Az erőTizenhat évesen lettem tagja az országot behálózó jógaiskolának. Anélkül, hogy felfogtam volna, tulajdonképpen intézményesített formában próbáltam járni egyéni utamat. Megnyugtató érzés volt a tapasztaltabbnak gondolt tanítványok tanácsaira támaszkodni, jó volt tudni, hogy van kihez fordulni, ha bizonytalan vagyok. A spirituális iskola lényegében a hagyományos oktatási intézményeknek megfelelő légkört hordozta magában. A nagyobb éves diákok magabiztosan terelgették az újoncokat, szanszkrit kifejezésekkel dobálózva magyarázták a megvilágosodáshoz vezető út rejtelmeit. A tanítványok a spirituális fejlettség dimenziója mentén tagozódtak, az adott szint megállapítását pedig legalább két-tényezős modell körvonalazta:

  • Minél magasabbéves volt valaki, annál fejlettebbnek számított, hiszen több szanszkrit kifejezést és jógatechnikát ismert, így nagyobb önbizalommal osztotta az észt.
  • Egy-egy csoportos meditációt követően az élménybeszámolók egyértelműen jelezték, hogy ki milyen spirituális szinten mozgott. Minél nagyobbat blöfföltél, annál menőbb voltál. Ezo-öko-bio-spiro értelemben, természetesen.

„Minden spirituális lecke. Ha tetszik, ha nem.”

13thousand - IskolaEzen kvázi-spirituális iskolák egyik meghatározó tétele, hogy az élet egy hatalmas iskolapad, a tapasztalatok pedig végsősoron spirituális leckék. Mindenből tanulunk, ha tetszik hanem, és minden esemény a fejlődésünket szolgálja. A bukás nem más, mint lendületvétel a fejlődéshez, és minden cselekedetünk mozgatórugója, hogy egyre jobban teljesítsünk az élet spirituális iskolájában.
Az ezo-öko-bio-spiro nebulókra jellemző, hogy paranojás módon mindenben leckét látnak, méghozzá spirituálisat. A nagyobb leckék persze az intézmény berkeiben történnek meg, hiszen az iskola lényegében egy elitképző, egy elittagozat, mely elitdiákokat termel. Az iskola falain kívül rekedt halandók is fejlődnek persze, csak sokkal lassabban, mert nem részesei az isteni kiválasztottságnak.

A kvázi-spirituális iskolák kettő pont nullás forradalma

Ezennel meghirdetem kvázi-spirituális iskolák kettő pont nullás forradalmát:

  • A szellemi fejlődés nem intézményesíthető.
  • A világ rendje nem az iskolapad-morál szerint alakul.
  • Csak én vagyok felelős a saját sorsomért és mindennemű fejlődésemért.
  • Ami nekem irányelv, az másnak nem biztos, hogy az.
  • Minden fejlődés az egyéni adottságokra és irányultságra épül.

ÉletkerékOlyan, hogy ha-kell-ha-nem-fejlődés, nem létezik. Csak vagyunk, létezünk, olykor fejlődünk, olykor visszaesünk, van aki erre, van aki arra tart, van aki sem erre, sem arra nem tart. Van olyan, hogy szellemi gyakorlat, van olyan, hogy transzperszonális tudatállapot, és van erre irányuló erőfeszítés. Létezik spirituálitás, és létezik fejlődés is, de mindez nem iskolapadhoz hasonlatos, ha úgy tetszik, mindez sokkal inkább opcionális, mind kötelező...

Az iskolapad kényelme

Tapasztalatom szerint a spirituális iskolapad csapdahelyzetet alakíthat ki: könnyen rábízom spirituális curriculumomat egy külső tekintélyre, s a biztos győzelem tudatában átadom magam a diktált világképnek. Ad literam átveszem a guru tanításait, képes vagyok visszaadni gondolatvilágát, létszemléletét. A probléma csak az, hogy bár értékes gondolatokról van szó, nem az saját élményanyagomra támaszkodom, így nem is érzem át igazán az átadott paradigmát.
Mindannyian láthattuk már, hogy miként működik ez. Elég, ha elbeszélgetünk egy hittérítővel, ki nagy igyekezettel próbál a szentnek tartott írás alapján meggyőzni affelől, hogy tévelygő vagyok, kinek mellette a helye.
ErőA jógaiskolában lehúzott első esztendőt követően magam is ilyesfajta fanatikus meggyőződéssel próbáltam rávenni barátaimat, hogy változzanak meg, hogy döbbenjenek rá sivár életük értelmetlenségére. Sikerült magammal vonszolnom nővéremet, ki kezdetben lelkesedéssel habzsolta a tanokat, de egy szűk évet követően úgy döntött, hogy kilép a szervezetből. Annyira hittem a beavatásoknak nevezett rituálék erejében, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy maradjon az első mantra elnyeréséig. Úgy gondoltam, hogy függetlenül a hozzáállásától, a mantrába való beavatás pozitív hatással lesz szellemi életére. Ma már pontosan az ellenkezőjét gondolom: minden felkészületlenül ért beavatás kötés és teher, melyet nem szabad bevállalni. Azok az elhatározások, melyeket külső tekintély diktál és nem társul személyes aspirációval, egyértelműen többet ártanak, mint használnak. Éppen ezért azokban a szellemi iskolákban hiszek, melyek nem merev curriculum mentén tunkolják az adeptusba a tanokat. Nincs szükség ezerféle technikára és beavatásra, elég néhányat elnyerni, az azonban fontos, hogy megfelelő létszemlélettel párosuljon.

Ajánlott irodalom

Illusztrációk

    • Stephanie Pui-Mun Law, Tarot sorozat
    • Iskolás kép - DeviantArt - 13thousand

Új hozzászólás

Hozzászólások

Na, jönni akartam vitatkozni, aztán... elillantak az érveim. :-)
Én ezo-öko-spiro-bio nebuló vagyok, ugye, hát valóban abban hiszek, hogy minden lecke, csak nem mindenki tanulja meg őket. Valahol találkoztam egy nagyon helyes kis szösszenettel ezzel kapcsolatban, roppant humoros, de most nem találom. Szóval azzal is tökéletesen egyetrétek, hogy "Csak vagyunk, létezünk, olykor fejlődünk, olykor visszaesünk, van aki erre, van aki arra tart, van aki sem erre, sem arra nem tart." Például én mostanság, hahaha.
Viszont ezt: "Éppen ezért azokban a szellemi iskolákban hiszek, melyek nem merev curriculum mentén tunkolják az adeptusba a tanokat." kérlek, fejts ki bővebben. Hanem akkor miben hiszel? És az létezik?

Nagyon élveztem ezt a post-odat.

szóval minden lecke? ennyire unalmas volna a világ? ilyen iskolapadszerű? ennél izgalmasabb világrendet látok a dolgok mögött, sokrétűbbet, spontánabbat, kevésbé sablonszerűt...

Akkor például te mostanság melyik kategóriába is sorolod magad? :)

Bővebben? Valami személyesebb formában hiszek, egyénre szabottabban, mint amit a tömegiskolák diktálnak. A minap azon derültem, hogy egy újabb általam nagyra tartott szellemi vezető kijelentette (most nem mondok nevet), hogy Magyarországon, sőt egész Európában, de lehet, hogy a világviszonylatban az egyedüli autentikus, helyes létszemléletet az ő iskolája adja. Miért olyan fontos számára, hogy mások kizárásával emelje porondra a saját érdemeit? Úgy tűnik, hogy minden valamirevaló karizmatikus guru elhiszi magáról, hogy csakis ő az igazi, és senki más...

Remélem, hogy a bejegyzéseim révén egyre jobban kirajzolódik majd, hogy miként élem meg a spiritualitást, és ezáltal apró lépésekben válaszolok is a kérdésedre...

Ó, szerintem nem unalmas. Meg a leckék maguk rugalmasak, és az is, ahogy egyes emberek szembenéznek velük és megoldják, ha megoldják. Mittudomén, mindenkinek kell pl. szerénységet tanulnia. Hogy ehhez ki milyen "leckét" kap, az szerintem egyénre szabott, és annyiból spontán, hogy ha egy hónapja történt veled valami, akkor talán már másképp kell a szerénység-leckét eléd tenni.

Hogy én hol vagyok mostanság? Hú, nem tudom. Álldogálok, szemlélődöm, pedig lenne egy út, amin haladhatnék tovább úgy, hogy a folyamatos tanulás nem zárna ki semmi más irányú téjékozódást, tanulást. Ez pl. különösen jó az AMORC-ban, hogy semmit nem KELL elfogadni, hoyg pont arról szól, hogy akkor hidd el, ha már magad is tapasztaltad. Na de ehhez a tapasztaláshoz azért háttértudásra és igen, gyakorlatokra, kísérletekre van szükség. De jelenleg még ezt is hanyagolom, asszem puszta lustaságból. Úgyhogy most "csak vagyok".

Guruság: (amúgy ez sincs az amorc-ban,) négy éve itt járt a rend legmagasabb tisztségviselője, és valaki megkérdezte őt a hamis gurukról. Azt vártam, hoyg majd óva int, meg hálát ad, hogy mi nem ilyennek vagyunk kitéve, mert stb., na ehelyett azt mondta, hogy mindenkinek helye van. Mert a hamis guruk is elindítanak, elindíthatnak embereket a keresés, a spiritualitás útján, és előbb-utóbb (lehet, hoyg nem is ebben az életben) eljutnak a belső igazságukhoz.

Te "kijártad" a kvázi-spir. iskolák egyikét, de akár fogalmazhatnék úgy is, hogy AZ iskolát: megszerezted, amit neked az "iskolás keret" adni tudott, és gondolom, nagyon sokat adott, többek között azt a tudást is, amivel most kritikusan tudok őket szemlélni, nem? Én még messze vagyok a kívülről rálátás-tól, de ez nem is zavar (mert az azért megnyugtat, hogy nem szekta vagy "cult", amihez tartozom.)

Nagyon tetszik, ahogy a spiritualitást megéled, és igen, kapok válaszokat, de ált. kérdéseket is, aztán csak remélni merem, hogy ezzel szép lassan előrébb jutok valahogy...

Remélem, nem tűnt el az a hosszú, amit írtam, mert nem tudnám megismételni.
Annyit akartam még, arra, hogy hol tartok, hogy nem biztos, hogy jó nekem, hogy át akarom ugrani, ki akarom hagyni a "felesleges iskolapados" lépéseket. Ha nem lesz mit megkérdőjeleznem és elvetnem, azzal esetleg nem gazdagabb, hanem pont szegényebb leszek. Nekem pl. határozottam imponál a párom belső és mély meggyőződése, ami ugye belőlem hiányzik. Egyáltalán nem tartom gyengeségének, sőt. Magammal kapcsolatban érzem azt, hogy mintha nem akarnám, nem tudnám elkötelezni magam, és a tévedéstől való félelmemben inkább nem csinálok semmit.

Aranyos dolgok ezek így karácsony előtt. Van fejlődés? Nincs fejlődés? Van remény? Talán egyszer majd ránk köszönt a megvilágosodás dicsfénye? Vajon hirtelen fejlődünk fel oda? Meglepetésként ér majd? Vagy kőkeményen meg kell dolgoznunk azért, hogy felfejlődjünk? De reménykedjünk, hogy vagy így, vagy úgy, de bekövetkezik. Na meg a hit és a térítés. És a befolyásolás-meggyőzés nem éppen erkölcsös volta. Amit ha egyszer módunkban áll, ne hagyjunk! Nehogy már más mondja meg, hogy miben higgyünk. Fontos! Kapjuk össze magunkat, elvégre felnőtt emberek vagyunk. Szabadon döntünk, szabadon élünk. Szabadon ülünk, szabadon állunk. Szabadon hiszünk. Mindezt megfejelve egy csipetnyi jámborsággal. Ilyenkor ez passzol a kockás abroszhoz.

nagyon sokat adott, többek között azt a tudást is, amivel most kritikusan tudok őket szemlélni, nem?

Részben igen, részben nem. Jó, hogy tagja voltam, jó, hogy fanatikusan hittem benne. Jó, mert megtapasztaltam, hogy milyen az efféle lét. Olykor nagyon intenzív, máskor roppant szűklátókörű, de egy biztos: többnyire lényegesen sokrétűbb, mint a spiritualitást nélkülöző létformák. Jobb kvázi-spirituális suliban "tanulni", mint teljességgel mellőzni a spiritualitás minden formáját. Igen, sokat adott az intézmény, mert valóban azokban az években alakult ki egy egységes létszemléletem, mely ilyen értelemben az alapot jelenti a mai napig.
Ugyanakkor sajnálom, hogy a szűklátókörűségem miatt kizártam az életemből mindent, ami ellentétben állt a vélt igazammal. Kamaszkorban ez nem feltétlenül üdvös dolog...

nem biztos, hogy jó nekem, hogy át akarom ugrani, ki akarom hagyni a "felesleges iskolapados" lépéseket.

Mint minden pedagógiai területen, itt is a kompetenciaszint a meghatározó: minél alacsonyabb tudásszinttel és tapasztalattal bírunk az adott területen, annál merevebb terelgetésre vágyunk, és van szükségünk.
Minél tájékozottabbak vagyunk, minél többet megéltünk az adott téren (jelen esetben a spiritualitás terén), annál célszerűbb elrugaszkodni a merev, zárt oktatási formáktól.
Végülis ez lenne az integratív szemlélet lényege.