A fogyasztói társadalom szentsége

Mellbevágott Hankiss Elemér Az ezerarcú én c. műve. Egyszerűen rendkívüli. Kamaszkoromban olvastam valahol Jung megjegyzését arra vonatkozóan, hogy sokszor egy lelkes futballista több nagyobb vallásosságot mutat, mint egy túlbuzgó pap.

Ugyanott írt arról is, hogy nincs disszonánsabb a bölcselkedő fiatalnál. Hankiss műve azt az űrt hivatott betölteni, melyet Jung megjegyzései keltettek bennem.

A transzcendens mosógép

A vallásosság attitűd, a szentség megélése sokkal inkább az áramlatélménnyel, mint a szószékkel függ össze. Vegyünk példának okáért egy mosógépet. Nagyot, tisztát, mélyen morgót, virágillatú öblítőszerrel, feltunningolt fehérítőprogrammal. Tegyük be a gyomrába összekent ruházatunkat, majd hagyjuk, hogy kipöfögje magát. A felszínen ruhát tisztítunk, az egzisztenciális mélység azonban belső megújulással kapcsolatos.

A paradicsomi bűnbeeséshez hasonlatos az összekent lepedő képe. A kiszakadás állapota fájdalmas, de van okunk reményre: a jóhír, hogy visszajuthatunk a szomjazott édenkertbe, a patyolatfehér transzcendenciába. Vegyük ki az illatosított pamutkendőt, majd szorítsuk a fehér, puha anyagot arcunkhoz. Átéltük a fogyasztói társadalom szentségét.

Kettős élet

A világirodalom egyik visszatérő témája a szent és a profán, az aszkéta és a prosti útja. Örök kedvencem Hermann Hesse Narciss és Goldmundja, vagy annak intellektuálisabb változata, az Üveggyöngyjáték. Melyik forgatókönyv vezet teljesebb élethez? A goldmundi életfájdalom, vagy a narcissi kontempláció?
Életünket át- és átszövi a létbizonytalanság. Halálra születtünk, a legmélyebb vallásos érzület mögött is a megsemmisüléstől való tompa félelem lapul. Lázasan keressük a fennmaradást, tudni akarjuk a lét győzelmét a semmi fölött. Erre az egzisztenciális krízisre születtünk, s függetlenül attól, hogy foglalkoztat-e a transzcendencia kérdése, mindannyian szenvedünk a lét elviselhetetlen könnyűségétől.

D-szükségletek vs. B-szükségletek

Maslow szeret sémákban gondolkodni. Azt mondja, hogy az emberek egy halmaza alapvetően hiánymotivált (D, mint deficiency), egy másik halmaza pedig növekedésmotivált (B, mint beign). Ha éhezek, nagy valószínűséggel kajára vágyok, és kevésbé érdekel az önmegvalósítás. Minél inkább a gyomrom körül fogok a világ, annál jobban hiányszükségleteimmel vagyok elfoglalva. Minél inkább D-motivált vagyok, annál kevésbé érdekel a személyes növekedés, a szeretet, az önmegvalósítás, a lét problematikája.

D-világiság

Nem kell ecsetelni a fogyasztói társadalomra jellemző beállítódást. Egyértelműen D-világban élünk, az emberek nagyrésze D-motivált, fogyasztani kell minden áron, vásárolni, gyűjteni, felhalmozni. A humorista szavaival: felhalmozni a kacatot addig, amíg nem férünk el lakásunkban, átköltözni egy nagyobb lakásba, tovább halmozni, míg azt is elárasztjuk, és ismét költözhetünk...
A D-világiság egyértelműen kizárja a szentség dimenzióját? Vajon végérvényesen a profán szféra foglyai vagyunk? Hankiss szerint a profán életünk mögött húzódik egy egzisztenciális mélységű lét is: a fogyasztói társadalomban éppúgy jelen van a szentség, mint az előző korokban volt.

A ma temploma a bevásárlóközpont. A hatalmas belső tér hétvégéink célpontja, mint ahogyan elődeinké volt a templom. Akár egy Jehova-tanúi brossúrában: a bevásárlóközpontban örök tavasz van, a vízesés mindig ugyanúgy zubog, a trópusi növényzet stabilan virágzik, a kirakatok ugyanúgy fénylenek. Függetlenül attól, hogy kint havazik, vagy elviselhetetlen hőség van, a fogyasztói társadalom szentélyében konstansul paradicsomi bőség uralkodik.

A bevásárlóközpont a tökéletes emberi világ, a mi saját univerzumunk, belső és bensőséges tér, amelyet nemcsak a falak és a kupola véd, hanem a körbefutó galériák, kirakatok és üzletek is, melyek roskadásig vannak mindazzal, ami élvezetes, csábító, kényelmes és otthonos egy ember alkotta világban. A „látvány szakadatlan árama” veszi körül az embert színekből és fényekből szőtt védőszférával. Ebben a világban nincs hó és nincs ólmos eső, nincs zivatar és nincs aszály, nincs tél és nyár, nappal és éjszaka, semmi sem emlékeztet a fájdalmas múlandóságra (Hankiss, 160 o.).

Westend-élmény

Valahányszor a napnyugati szentélyben járok, néhány perc séta után érzem, hogy kifut a talaj a lábam alól. Szabályosan lecsapolnak az ingerek: elég egyszer végigmennem a hosszú kirakatsor előtt ahhoz, hogy minden vágyam egy kerti ernyő alatt elfogyasztott, emelt koffeintartalmú kávé legyen.
Nem tudom, hogy a hosszúkás forma teszi-e, vagy valami más konstrukciós bravúr, mindenesetre pillanatok alatt elillan belőlem a vitalitás, s vinnyogva fordulok a Kedves felé, hogy mennünk kell, míg még van erőm járni. Nincs templom, melyben szentségre lelnék.

Irodalom

  • C. G. Jung: Emlékek, álmok, gondolatok
  • Hankiss Elemér: Az ezerarcú én
  • Hermann Hesse: Narciss és Goldmund
  • Hermann Hesse: Üveggyöngyjáték
  • Maslow: A lét pszichológiája felé