Az agymosás nyolcparancsolata

Robert Jay Lifton Thought Reform and the Psychology of Totalism: A Study of "Brainwashing" in China c. könyvében nyolc könnyű lépésben megfogalmazta, hogy miként lehetünk urrá embertársainkon. Következzen a téma egyéni boncolgatása!

Nem kell mást tennünk, mint létre kell hoznunk egy szerveződést, melynek kellőképpen zártnak és misztikusnak kell lennie ahhoz, hogy teljes értékű mikroklímaként működjön a tagok számára. Ehhez a legkézenfekvőbb, ha alapítunk egy szektát, amit egyszerűen a megvilágosodás iskolájának is hívhatunk, mindenképpen valami könnyen megjegyezhető nevet adjunk neki, mely vonza az útkereső, ám naiv embertársainkat. A csoportnak legyen egy vezére, melyről csak nagyon kevés, ám misztikus ködbe burkolt fél mondatokat tegyünk elérhetővé. Mondjuk azt, hogy egyesek szerint a Mester képes láthatatlanná válni, szuggesztív ereje mérhetetlen, ámde paranormális képességeit okkultálja, hiszen a megvilágosodás fényét kár ilyen show-elemekkel árnyékolni. Rendezzünk zárt körű meditációkat, vagy valamilyen rituális szeánszokat, melyek végén élménybeszámoló formájában hagyjuk, hogy a jelenlévők fantáziája szárnyaljon. Az élménydús beszámolók végén ügyeljünk, hogy felhívjuk a figyelmet a Mester láthatatlan, éteri, mindent átható és megszentesítő jelenlétére. Idővel érdemes direkt a Mesterért és a Mesternek dedikált csoportos szeánszokat rendezni. A hatás nem marad el, ezt garantálhatom.
Válasszunk néhány magasabbrendű célt és ideált, mutassunk rá a jó és rossz jelekre, melyek szegmentálják a tagok hétköznapjait. A legfőbb gonosz idővel mindenképpen a szervezet egysége ellen irányuló konspiratív jellegű csoport és szerveződés legyen. A legkézenfekvőbb, ha valami kevésbé ismert szervezetet választunk, melynek amúgy is rossz a reputációja és eléggé okkultált ahhoz, hogy ne lehessen szinte semmit tudni róla. Ilyen lehet a szabadkőművesség, a szcientológia és egyéb konkurens vállalkozások. Ezáltal kielégítettük a liftoni harmadik törvényt is.
Az így létrejött környezet ideális talajt képez arra, hogy a hívek lázas igyekezettel keressék a bűnöst és gonoszt, melytől megszabadulni igyekeznek. Nem kell mást tennünk, mint bíztatnunk arra, hogy kiöntsék szívüket és hangot adjanak világvége sejtéseiknek. Minden esetben igyekezzünk megnyugtatni őket, hogy a szervezet a halálon túlívelő garanciát biztosít a boldogságra és istenszerű létre.
Mert a tanítványok lelkében elültetett sejtés eddigre már bizonyossággá válik, hogy a végső igazság csakis ebben a körben, csakis ebben a térségben és ebben az országban, ezen a nyelven és ezen szentségben fogalmazódhat meg. Ez a végső igazság Lifton-parancsolata.
Minderről szóljunk a belső tagoknak szánt, kiválasztottak nyelvén, hogy idegen és tudatlan fül meg ne értse a mondottakat. Csak itt és most, csak Nektek szólok először, hogy tudjátok az igazat és csakis az igazat, melyet soha senki sehol eddig nem nyilatkozott ki ekképpen. Ez a doktrina, melynek élni kell és ez a szent nyelv, mellyel szólni kell. Kiválasztottak vagytok, tudók és látók.

Az így kapott csoporttal / tömeggel járjunk el kedvünk szerint. Alakíthatunk belőlük egy fél-katonai szervezetet, esetleg alárendelhetjük üzleti vállalkozásunknak, szexuális játékszerré tehetjük őket. Amihez éppen kedvünk szottyan. Csak itt, csak most, csak velük.

Ajánlott olvasmány

Új hozzászólás

Hozzászólások

Vagy:
1. Minden kimosott agyat vágjunk puccba. Lehetőleg márkás cuccokkal. Hadd fejezhesse ki önmagát modern emberhez illően.
2. Illetve mindannyian legyünk egyéniségek.
3. Idejétmúlt etikai kódexünket cseréljük örök érvényű morális relativizmusra.
4. Legyünk szólásszabadok, jogszabadok, szabad gondolkodók és legvégül pedig mindent szabadjon.
5. Legyünk mindannyian egyéniségek.
6. Köpjük szemközt azokat akik hinni szeretnének valamiben/valakiben.
7. Irtsuk ki az agressziót a világból, mert ez minden rossznak szülője.
8. Végül mindannyian legyünk egyéniségek.

ja, végülis ezek a fránya egyéniségek (8-ból 3) mind gyikosok és köpködnek, nem úgy, mint a fenti kommentelő bezzeg, aki már szét is fröccsent

hát igen, ezúttal megelőztelek ;)

Ertem a fent emlitett konyv mondanivalojat, miszerint manapsag mennyi szektaval, ezoterikus iranyzattal lehet talalkozni, melyeknek egy reszet hatterszandek vezerli. DE megjegyzendo, h sok-sok igazsagkozlei ut is letezik, amelyek bekeben elnek mindenkivel es az azt gyakorlok idovel eroszakmentesek, segitokeszek,... es egyre boldogabbak lesznek (egyre magasabb szintu boldogsag, egyre allandobban, idovel feltetel nelkuli orom). Nekik koszonhetoen is elunk egy egyre elhetobb vilagban.

Azon emberek, akik pl. hisznek a karmaban es aszerint elnek, azon vannak, h hogyan arthatnak kevesebbet es hogyan segithetnek tobbet, onmaguknak, a kornyezetnek, az emberisegnek. Tanulmanyozzak a taplalkozas tudomanyt, a kornyezetvedelmet, a pszichologia tudomanyat, a ku. filozofiakat... azert h az elmeleti tudasukat a gyakorlatba atultetve egyre kevesebbet artsanak. (Magasabb tudassal pedig mar segiteni is kepesek.) Ezen emberek kezdik spiritualis szemlelettel hasznalni es fejleszteni a technikat is. Ezen embereknel a penz mellektermek, nem annak hatasara tevekenykednek, pusztan segito szandekkal, ezert barmilyen teruleten is munkalkodjanak azon vannak h hozzajaruljanak az emberiseg fejlodesehez.

A fejlodes hatasara, egyre boldogabbak lesznek es egyre kevesebb artassal erik el boldogsagukat. Egy eltulzott pelda segitsegevel, olyan boldogok egy virag latvanyatol, mint a tudas hianyaban egy Ferrari megveteletol... A fejlodes hatasara szabadulnak meg vagyaiktol is, allando fogyasztasuktol, a trendek ertelmetlen kovetesetol, tamogatva az eroforrasok pazarlasat, a kornyezet szennyezeset...

Azert kommenteltem, mert sokakat felrevezet egy ilyen konyv vagy cikk es altalanosan kijelentik, h minden spiritualis csoportosulas baromsag.

igen, egyetértek! Köszönöm a pontosítást!

Konkrétan az agymosásról itt egy leírás: http://unpluggedx.wordpress.com/2007/04/16/agymosas-a-papok-talalmanya/

Másrészt szerintem a TV, rádió és egyéb médiák is mossák az ember agyát folyamatosan. (vagy inkább szennyezik.)

Igen a TV, rádio, mozi, sport mind felérnek egy agymoso szektával..

Köszi az ajánlást! Egyetértek.