A 3 legfontosabb nagyi-féle bölcseletről

Hogyan alakul ki az én? Mit érzékel a csecsemő a külvilágból? Hogyan állnak össze az ingerek észleléssé, majd képzetekké? Mi az a minőségbeli ugrás, amitől az én különválik a nem-éntől? Mennyire meghatározók a korai gyermekkori élmények?

Nézem Annát, s próbálom megfejteni, hogy mi zajlik le kis obliófejében. A tárgykapcsolat elmélet hívei szerint a csecsemő első hónapjában az ingerek két kategória mentén szerveződnek: jó és rossz élmények mentén. Minden érzékelés mellé előjel kerül, mégpedig rendkívül kontrasztos módon, mely csak hosszú évek során árnyalódik. A második és hatodik hónap között a csecsemő a gondoskodó személy közvetítése révén kezdi megismerni az én és nem-én közti különbséget. A szülő legfontosabb funkciója, hogy segít a valóság közvetítésében. Összességében az első életév a bizalom vs. bizalmatlanság problémájáról szól.

1. A felkapatás mítosza

A MÍTOSZ: Elterjedt az a helytelen nézet, hogy a síró gyermeket nem szabad „felkapatni”. A klasszikus nagyi szerint ha sokat lóg a nyakunkban, időnap előtt elkényeztetett, nehezen kezelhető bestia lesz belőle. Ezt diktálja a tapasztalat. Hagyd magára az éjszaka síró kisdedet: első nap egy órát, második nap ötven percet, egy hét múlva csak húsz percet fog sírni, egy hónap múlva pedig egykedvűen bambul maga elé. Verdikt: bevált a nagymama-féle nevelés, jó gyermeket neveltél.
A VÁLASZ: Az igazság az, hogy a síró gyermekkel foglalkozni kell. Azért sír, mert baja van. Fáj a hasa, éhes, szomjas, vagy egyéb gondja van, de a bőgés hátterében mindenképpen valamilyen fiziológiai probléma húzódik meg. A síró gyermeket meg kell vigasztalni. Elkeseredett bömbölésével jelezni akar, védelmet és gondoskodást követel egy olyan világban, melyet nem ismer még, mely húsbavágóan idegen számára. Ha nem adod meg ezt a törődést, az alapvető bizalmatlanság csíráját veted el törékeny pszichéjében, mely későbbi alaphangulatának meghatározó elemévé válik.
Annánk mérsékelten sokat sír. Sokszor még nem tudom értelmezni a panaszhangok mögöttes üzenetét; egy dolgot azonban már tisztán látok: mindig van oka a sírásnak. Az, hogy nem értem a sírás okát, még nem jogosít fel arra, hogy hisztisnek tituláljam a csöppséget. Kellő odafigyeléssel és törődéssel egyre jobban lehet hallani a nyöszörgések közötti különbséget. Figyelni kell és reagálni: ez a kulcs.

2. Az együttalvás mítosza

A MÍTOSZ: A második haszontalan nagymama-féle tanács, hogy soha ne aludjunk együtt a csecsemővel. A bölcselet szerint a baba hozzászokik a jóléthez, és csak nagy nehészségek árán lehet később száműzni a hitvesi ágyból. Különben is, jó ha megszokja már pici korában a „nem”-et és megérti, hogy hol van a határ.
A VÁLASZ: Az egy év alatti csecsemők esetében ez teljes mértékben téves hozzáállás! A bizalom kialakulásához a legfontosabb, hogy a jelzésekre visszajelzést kapjon a szülőktől. Az együttalvás olyan légkört eredményez, melyben a kisded biztonságban érzi magát.
Az első életév krízishelyzete a bizalom vs. bizalmatlanság. Amennyiben a szülő (elsősorban az anya) és csecsemő között biztos kötődés, bizalom alakul ki, megjelenik a remény én-minősége. A személyiség mélyén lévő optimizmus megalapozásáról van itt szó, a későbbiekben differenciálódó hitről, hogy a vágyaim, céljaim megvalósulhatnak.
A nővérem példája is igazolja, hogy fölösleges görcsölni a külön ágyban való altatás miatt. Egyéves koráig aludtak együtt a lányukkal, amikor úgy döntöttek, hogy eljött az ideje a „szakításnak”. Egyik este bevetették a gyermekszoba kiságyát és megmagyarázták a Pöttynek, hogy ma este itt kellene aludnia. Idegesen vizsgálták a csöppség reakcióját, hiszti helyett a leányzó szó nélkül lefeküdt a megjelölt helyre. Azóta is ott alszik, és soha nem volt kifogása a változás ellen.
Azt gondolom, hogy -mint mindent- ezt is jó, ha görcsmentes övezetben reagáljuk le. Tegyük azt, amit a legjobbnak gondolunk! Ha jobban tudunk pihenni külön ágyban, és a csöppség is jól elvan a maga helyén, aludjunk külön. Ha szeretnénk, hogy mellettünk pihegjen, tegyünk úgy.

3. A „nem” mítosza

A MÍTOSZ: Nem lehet elég korán kezdeni, tanuljon rendet, így lesz belőle ember! Meg kell szoknia, hogy a nem az nem minél hamarabb, csak nem akarod elkényeztetni?! - hagyja el az újabb tanács virtuális nagyink ajkát.
A VÁLASZ: A csecsemők lelki világa a legkevésbé sem hasonlít a kisgyermekéhez. Ami a két éves gyermekek esetében igaz lehet, az a csecsemők esetében akár egyenesen romboló. A XX. század egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy a gyermek nem miniatűr felnőtt. Piaget munkássága óta nemcsak, hogy tudjuk, de valamelyest értjük is a különböző életkorhoz köthető gondolkodásbeli különbségeket. A két-három életév közötti legfontosabb lecke, válság, amivel gyermekünk szembesül, a hólyag és a vastagbél fölötti ellenőrzés gyakorlásával kapcsolatos. Általánosabb megfogalmazásban a kontroll problematikája kerül előtérbe: a csöppségnek látnia kell az én és a nem-én között húzódó határvonalat. Ez az autonómia vs. kétségbeesés leckéje, sikeres kimenetel esetén megjelenik az akarat én-minősége.
Ebben az életkorban van helye a „nem”-nek. Csecsemőkorban nincs. A kisgyermekkor (kb. másfél-3 év között) legfontosabb feladata, hogy csöppségünk megtalálja az én-határokat. Ehhez olykor falakba fog ütközni, hiszen keresi, hogy hol húzódik meg a határ. A gyermek ezáltal megtanulja, hogy meddig terjed a személyes szféra, az a határvonal, ami elkülöníti a saját világát a környezetétől. Minél jobban sikerül megélnie a krízishelyzetet, annál hangsúlyozottabban megjelenik az akarat én-minősége.
Van egy igen kedves barátom, akinek alapvető problémája a döntésképtelenség. Képtelen választani az alternatívák között, hiába tudja, hogy mit kellene tennie, inkább passzívan várja az események alakulását. Az ilyesfajta probléma utalhat a kisgyermekkor megoldatlan krízishelyzetére.

Illusztrációk

Új hozzászólás

Hozzászólások

Egyetértek veled abban, hogy tegyek úgy, ahogy jónak látom, nem pedig úgy, ahogy a könyvek, illetve az okosak mondják. Remélem nem fogok csalódni az eredményben, eddig úgy tűnik, hogy beváltak nevelési elveink, egy angyali kislányunk van, aki igazán keveset hisztizik, vagy ha igen, akkor ez nem tart sokáig, elég gyorsan meg tudjuk vele értetni hogy mit szabad, és mit nem.
Azt vettem még észre, hogy a határozottság nagyon fontos, ha nem vagyok biztos abban, amit akarok vele kapcsolatban, rögtön ellenállásba ütközök, ellenkező esetben eredményes a próbálkozásom.

"Egyetértek veled abban, hogy tegyek úgy, ahogy jónak látom" - ezzel nehéz nem egyetérteni :o)
Nem fogsz csalódni!...

Ha nem tudod mit kell tenned, és már megérzéseid is cserben hagynak (mert nem figyelsz rájuk kellőképpen), akkor néha nem árt megkérdezni vkit, vagy beleolvasni valamibe. Hátha pont azért hogy a nagyit még véletlenül se utánozzad épp azért fogsz valamit másképp, lehet, hogy jól csinálni, vagy az is lehet, hogy nem hülyeség az amit mond...
Tehát tégy úgy ahogy jónak látod, de csak akkor ha látod, hogy mit akarsz. A neveléseddel Te fogod meghatározni, hogy mennyire lesz szabályokat tisztelő/kerülő/élvező/tagadó stb. a gyermek később. De mindehez Neked MAGADNAK kell tisztában lenned mgaddal és a Társaddal együtt.

kinga: mondjuk az az igazság, hogy valóban nehéz kiigazodni a sok eltérő tanács/könyv között! Ebből kiindulva valóban jó szem előtt tartani az egészséges anyai megérzést. Igazad van, könnyen elbizonytalanodik az ember, s ez a gyermekre is kihat. Bízni kell a megérzésekben.

Ez tényleg a három legfontosabb dilemma, nagyon jó, hogy leírtad, a rövid és szimpatikus válaszok sztem jól fognak jönni néhány anyukának.

1. pont: Én is ezt gondoltam mindig is, örülök, hogy te is így látod.
2. pont: Egy pár hónapos csecsemőnek az a lehető legtermészetesebb, hogy közel van az anyja testéhez, hiszen 9 hónapig így volt. És valami minél természetesebb, annál jobb.:) Ennek ellenére én nem mertem éjszaka együtt aludni Tündikével. Viszont voltak délutáni sziesztáink, amikor rendszerint rajtam aludt el.
3. pont: Ezt is alá tudom támasztani tapasztalattal. Az idő előtti "nem"-et furán fogja fel egy kisgyerek. Rángatja a kábelt nagy jókedvűen, és egyszer csak a mosolygós tündér anyukájából gonosz durva hangú boszorka lesz. Elkezd sírni, hogy most őt már akkor nem szeretik, és rángatja a kábelt tovább...

Egyetértek,és minden jó érzésű ember így tesz, ahogyan az író gondolja.Síró gyermek?Igen,jelez nem tud még beszélni.Maj'd egy évig az anyukája hasában van, és egy ismeretlen világba cseppen, hideg van és világos, és anya hol van?Szerintem a csecsemő(és a szülő) számára az első időszak nagyon nehéz.Ha nem akarod kézbe venni, ülj a kiságy mellett,fogd a kezét és simogasd,érezze, hogy mellette vagy.Én végig csináltam, nyugodt kiegyensúlyozott gyerekem van, este fél 7-kor már alszik, reggelig.
Együttalvás?Miért ne, bár annak nem vagyok a híve, hogy hárman egy ágyban, mi hagyjuk aludni apát.
(mert megoldható)Bogi két éves, de én még mindig éjfél után nála alszom, külön ágyban, de ott vagyok.Jön a foga nyűgös, sirdogál, hangomra megnyugszik, és néha-néha kéredszkedik hajnalban:"anya ágyába..."lehet neki ellenállni, szerintem nem is kell.
Nemet mondani, kell.Más hangsúllyal, magyarázólag tanítom arra amit nem szabad, megérti nincsen gond vele.
Az anya egy új ember, számára első és legfontosabb a gyermeke, mindenki csinálja azt amit belülről érez,és jónak lát, mert igazán csak ő tudhatja mi jó a gyermekének.

Sziasztok!Azért én meghallgatnám több szülő tapasztalatát azzal kapcsolatban,hogy az együttalvásról mennyire ment könnyen átszoktatni a babát a külön kis ágyához!Az én fiam 16hónapos múlt és az istenért sem maradna a kiságyában,csak mellettünk alszik.Pedig hát próbálkoztam már mindennel.

Amit leírtál mind igaz,de sajnos a szüleink ezt nem így látják és folyton oktatják az emberfiát.És akkor melyik ujjamba is harapjak?Bár én eldöntöttem,hogy kedvem szerint nevelem és szeretem a lányomat.3 éves és együttalszunk, biztos van aki ezért "megkövez" de nem csak ő ragaszkodik hozzám hanem én is hozzá.Próbáltunk már külön aludni,de se neki se nekem volt jó.Bízom benne,hogy nem ettől lesz jobb vagy rosszabb ember ha majd felnőtt lesz.

Csenge 4 éves, Csanád 1 múlt. Mi mind a négyen együtt alszunk - egymás mellé tolt ágyakban. Egyrészt nincs igazán hely másképpen megoldani, másrészt pedig annyira jó úgy elaludni hogy az egész család együtt szuszog :)

Sajnálni fogom amikor külön szeretnének már elaludni...