Életcél

CélAnnak eldöntése, hogy mihez kezdjek az életemmel, egyáltalán nem könnyű feladat. A legtöbb ember nem gondolkodik el arról, hogy milyen célok mentén élje le életét. Attól függetlenül, hogy meg szeretnénk határozni vagy sem életünk folyását, mindannyian valamilyen stratégiák mentén élünk.

Ha nem foglalkozol azzal, hogy miként kellene élned, illetve carpe diem felkiáltással azt állítod, hogy nem áll szándékodban megbéklyóznod magad mindenféle dogmatikus elköteleződéssel, nem teszel egyebet, mint hagyod, hogy mások döntsenek helyetted . Különféle tudattalan behatások mentén fogsz élni úgy, hogy semmilyen hatást nem gyakorolsz jelenedre, s ezáltal jövődre.

Egyértelmű, hogy nem tudom és nem is célom a külső hatásokat semlegesíteni. Nem elkerülhető az a fajta determináció, mely mentén kénytelenek vagyok élni: a szüleimet nem választhatom meg, a belém nevelt korlátoktól nem szabadulhatok meg, a genetikai állományom pedig olyan formába önti emberi mivoltomat, melyet befolyásolni nem áll módomban.

Egy dolgot tehetek csupán: felébreszthetem a bennem lakozó tanút ! Látnom kell magamat a hétköznapi helyzetekben; egy merőben magasabbrendű tudatállapotot állandósítok magamban ahhoz, hogy kívülről szemlélhessem a személyiségemet összetapasztó ideákat.

Miért élek?

VégtelenNem tudom. De újra és újra felteszem a kérdést, mert szükségem van az ezt követő üresség élményére. A válasz számomra tehát matematikai határértékhez hasonlítható: tart valamerre, melynek a végét nem látni. Van egy idea, mely felé igyekezni lehet, sőt, tartani kell, de az eléréséről semmit sem mondhatok. Az út a lényeg, a cél csak idea.

Az életcél meghatározása merő lehetetlenség. Olyan abszurdum, mellyel foglalkozni kell: átminősíti hétköznapjaimat .

Egyik előző bejegyzésemben szóltam arról, hogy a boldogság melléktermék, mely nem tűzhető ki célként, de egy hiteles élet mellékzöngéjeként megjelenhet. Négy fázis bejárásával érhetjük el azt, ami által nyitottá válunk a boldog élet stabilizálására:

  1. az első lépés az életcélok megfogalmazása,
  2. a második az ezzel összhangban lévő hiedelemrendszer kiépítése,
  3. a harmadik lépés az élet feletti kontroll,
  4. a negyedik pedig a tanú felébresztése.

Jelen bejegyzés az első lépésnek, az életcélok megfogalmazásának mikéntjét hivatott tovább vizsgálni.

Minden kitűzött cél lényegében szándékos állapotváltoztatást feltételez. Két szempontot kell szemünk előtt tartanunk céljaink megfogalmazásakor:

1. Önismeret nélkül lehetetlen hiteles célokat megfogalmaznunk

Minél pontosabb és részletesebb elképzelésünk van arról, hogy "miként működünk", hogy milyen belső erők hatására cselekszünk, annál könnyebben tudjuk kifejezni belső élményeinket. Az életcélok meghatározásához is lényegében ilyesfajta interiorizáló képességre van szükség.

Az önismeret fogalmával meglehetősen nagyvonalúan bánnak mostanság. Hangzatos kifejezés, melyet lelkesen tűznek zászlajukra az öko-bio-ezo vezérek, trénerek, guruk. Hozzáteszem: gyakran tartalom nélkül.

ÖnismeretAz önismeret valódi nehézsége a megfigyelő, és a megismerés tárgyának egységéből fakad. Minő paradoxon: én vagyok az, akinek meg kell figyelnie éppen önmagát . Ez ebben a formában lehetetlen. Olyan embermodellre van szükségünk, mely az én határait kiterjesztve lehetővé teszi azt, hogy különböző énminőségeket, és ezzel együtt különböző tudatállapotokat tudjunk megnevezni / átélni. Csak akkor tudom megfigyelni önmagam, ha megfigyelőként kívülálló vagyok a vizsgált tartalmaktól.

2. Célunkat a jelenlegi állapotunk valamely minőségére kell építenünk

Csak annak a célnak van értelme, melyet már a jelenben is megtapasztalsz valamiképpen. Ha gazdag akarsz lenni, akkor fel kell ismerned azt, hogy milyen kontextusban vagy már most is gazdag . Látnod kell, és értened kell mindenekelőtt azt, hogy már most, a jelen állapotodban bírsz egyfajta gazdagsággal . Ha felismered ezt a minőséget az életedben, akkor nem marad más hátra, mint növelni azt. Ebben a pillanatban a kitűzött célod földelve van a jelenedben, hiszen érted és átéled, csak éppen egy más szinten azt, amit elérni kívánsz .

Ha fogyni akarsz, akkor fel kell ismerned azt, hogy mikor érzed könnyűnek magad. Meg kell tapasztalnod azt, hogy van az a kontextus, amiben már most sovány vagy, aminek fényében átéled azt a minőséget (nevezetesen a könnyűséget), melyre vágysz.

A fent megfogalmazott két példa célnak nem rossz, életcélnak azonban minden bizonnyal teljességgel téves irány. Pénzt gyűjteni jó: a kitűzött cél megvalósulása egyenesen arányos a banki egyenlegeddel. Minél több számjegyből áll a megtakarított summa, annál közelebb állsz a beteljesüléshez. Mindez persze, ha a gazdagság beteljesülést jelent, amit erősen kétlek...

Metamorphosis

Új hozzászólás

Hozzászólások

szerintem a carpe diem egyátalán nem azonos azzal, ha valaki nem találja a célját illetve befolyásolják. éppen azok lehetnek befolyásolva, akik úgy tűznek ki célt pl. hogy csodálják, irigylik vkik életét vagy valami merev hiedelemrendszert örököltek, amibe megmondják, hogy mit kell. az talán nem egy agymosott, eltévedt ember, aki sztár meg szupermodell meg gazdagember meg usaelnök akar lenni? ugyanaz pepitában. sztem az egyetlen hiteles és értelmes cél, már ha van ilyen, akkor az, hogy az ember legyen önmaga, de erre semmilyen recept nincs. Leszámítva az 1. pontot. valamilyen szinten pedig mindenkinek a mának kell élnie, mert ez az egyedüli valóság. átélni, ami Van, ahelyett, hogy mi lesz, volt és lehetne. A miért élek-et miért gondolod ilyen lineárisnak? A-ból B-be limesz? Az élet körforgás, tele egyidejűségekkel, és végtelenebb annál, mintsem bárki is elérhetne "majdnem" valahova. Így lehet a carpe diem is egy életmód, anélkül, hogy iránya volna, ha valakinek vannak elvei, saját rendszere, akkor a jelen tükrében is képes döntéseket hozni, a jövő nélkül, mert nem a célhoz méricskéli a dolgokat, hanem önmagához. Aki nap, mint nap tud az életnek élni, harmóniában, a saját lelkiismerete szerint, annak nincs szüksége rá, hogy délibábokat kergessen. Szerintem, aki a boldogságot függővé teszi bármitől, az már el is vesztette.
A belső tanút és Gurdjieff-et kicsit összemosottnak találom itt, de a hivatkozott oldalon még inkább. Nincs szó ilyesfajta külső szemlélőként való rátekintésre. Sokkal inkább öntanulmányozásra, abból indulva ki, hogy az ember egy gépezet mindaddig amíg nem emlékszik önmagára. Annál is inkább, hogy Gurdjieff hangsúlyosan fejtette ki, folyamatosan, hogy az ember-gép sok sok énnel rendelkezik és az önemlékezés hiányában nincs egységesítő központ/tengely. És az önemlékezés végképp nem önfigyelés. De klassz, hogy Gurdjieff-et felemlegeted ;)
Nem0, a belső tanú alatt egyébként Te mit értesz? Azaz mire gondolsz akkor, amikor ezt emlegetem?... :)) Az G-féle önemlékezés az én olvasatomban ugyanarra az állapotra utal, csak más megközelítésben. Persze lehet, hogy tévedek, az azonban bizonyos, hogy mindkettőre jellemző, hogy egyfajta stabilitási pontként, referenciaként jelennek meg a tudatban. Amit tanúnak hívok az pontosan az a semleges nézőpont, az az "újrakeretezési mechanizmus", ami révén az én sok arca egységessé válik. Mintha egy tükröt sikerülne összeragasztani ezáltal...
teodora, örülök, hogy az egyes ponttal egyetértesz (amúgy akkora közhely, hogy nehéz nem egyetérteni vele ;-) ); a második pont pedig pontosan azt tartalmazza, amivel a jelen pillanat fontosságát hangsúlyozom. A miért éleket Veled együtt nem gondolom lineárisnak. A határérték szerintem egyáltalán nem jelent linearitást. Körkörösen, azaz spirálisan is lehet egy vagy több pont felé haladni... Hol van itt szó délibábokról?
délibáb a matematikai határérték miatt jött, mint a szivárvány alatt átmenni.. másfelől az emberi életcélokat is felhőmarkolászásnak tartom..
Zsolt, először is gratulálok a blogodhoz, remélem a folyamatosan blogolók közé fogsz tartozni (a téma kimeríthetelen - és Te?) Tetszett, hogy végre olvashatok arról, ami mostanában a legnagyobb fejtörést okozza: a célkitűzésről. Látszólag minden guru tudja, hogy a céljaidat hogyan érheted el, hogyan gyűjthetsz energiát a megvalósításra. De arról szinte senki sem beszél, hogy ... és ez a millió dolláros kérdés ... mik a jó életcélok? Szerintem amikor valaki céltalan életet él, annak nem az a problémája, hogy nem tudja elérni a céljait, hanem az, hogy képtelen célokat kitűzni. Mint amikor a pályaválasztási tanácsadóban megkérdezik a gimiseket, hogy mik akarnak lenni, és persze fogalmuk sincs. Nem az a probléma, hogy nem tudjuk: hogyan érjük el a céljainkat, hanem hogy nem tudjuk: milyen célokat kell kitűzni.
Az én értelmezésemben a pályaválasztás nem feltétlenül célkitűzés.. legalábbis én megkülönböztetem, hogy valaki elérni akar-e valamit (A-ból B-be) vagy lenni akar valahogy. Pl. valaki (nem kitűzi, hanem) tudja, hogy ő szeret főzni és szakács lesz, és akkor befejezi a sulit, elmegy a konyhába, és boldog. Ez nálam nem "életcél" hanem "életmód". Nem fog minden nap ott lebegni a szeme előtt valami nagy dolog, ami után kaparni kell, és ami nem biztos, hogy szükséges ahhoz, hogy valaki jól érezze magát. (Az "elérős" céloknál nagyon pofára lehet esni, ha az ember megkapja, amit akart, mondjuk Oscar-díjat, és aztán másnap is fel kell kelni.) A másik, hogy egy tizenéves ember ön- és világismerete meglehetősen szegényes, (az oktatás szinvonaláról meg más szociodolgokról nem is beszélve) inkább csak irányt választhat. De ez lehetne külön téma ;)
lesz 3. és 4. pont is? amit egyébként még itt és a munkahelyválasztós írásnál is hiányolok, az egy reality check, hogy a célokat és egyebeket néha nem könnyű beleszorítani a valóságba (már pedig anélkül egy puszta elmélet nem sokat ér)

Gábor, köszönöm; a téma valóban kimeríthetetlen, az időm azonban véges... egyelőre sajnos csak heti egy bejegyzésre futja... Írhatnék többet is, de attól tartok, hogy nagyon felhígulna a dolog; úgyhogy egyelőre marad ez a lassú tempó.

Igen, a tömeg-guruk márcsak ilyenek: nemcsak maguknak, de másoknak is tudják, hogy mi a cél. A célmegvalósítás legnagyobb kihívása minden bizonnyal az, hogy magunknak tetsző célokat legyünk képesek megfogalmazni. Ez egyáltalán nem triviális ügy! Ha nagyon feszegetjük a témát, kiderül, hogy a céljaink stabilitása a világképünk kiforrottságával arányos. Minél kongruensebb világképpel rendelkezünk, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy hiteles célokat fogalmazzunk meg.

A gond az, hogy nemcsak a gimisek nem tudják, de gyakran az egyetemet/főiskolát végzettek sem, hogy mit is akarnak kezdeni az életükkel. Továbbmegyek: sokaknak még az sem egyértelmű, hogy egyáltalán célokat kellene megfogalmazni (most nem teodorára gondolok ;-) ).

huuhhh figyelj ezt én most nagyon megköszönöm neked hogy leírtad, mert én már majdnem tejjes depresszióba estem hogy mit kezdjek magammal nem tudtam másra gondolni csak irigykedtem másokra hogy őket nem foglalkoztatja ilyen dolog...de most hogy ezt leírtad kezdem érteni a dolgot és már nem érzem annyira elveszettnek magam...(most pedig gondokozok a célon)
köszönöm!!!!

szívesen :)